Egy könyvben mindig is a szöveg volt a meghatározó, de napjainkban képek is kísérik a tartalmakat, ami jellemzően nem csak díszítőelem, hanem vizuálisan is megjeleníti a történéseket. Ma már az illusztráció szerves része egy könyvnek és az üzenete nem egyezik meg a falra akasztott képekével.
A nyomatkészítés legrégebbi fajtája a fametszet, ami egy domborműves nyomtatási technika, ahol fatömb felületébe faragták a képet, az eljárás még napjainkban is ezzel a technikával készül. A falapra tükörfordításban kerül fel a kép, majd a vonalak mentén kiszedik a fa részeit, így kizárólag a reliefszerűen kiemelkedő vonalak segítségével kerül rá a kép a papírosra. A tárgyakat ekkoriban még meglehetősen egyszerű körvonalakban jelenítették meg.
Illusztrálás céljából később alkalmazták a litográfia, más néven kőnyomtatás módszerét is. A technikát 1796-ban találta fel Alois Senefelder és hamar közkedvelt eljárássá vált. A kőlapot először megnedvesítették, ezt követően olajos nyomdafestéket tettek a felületre, ami megtapadt a rajz vonalain, végül papírlapot helyeztek rá és hozzápréselték. Számos díszítés került így a lexikonokba, a keresztény könyvek is rengeteg olyan képet tartalmaztak, amelyek litográfiával készültek.
A régi könyvek tekercs vagy négyszög alakúak voltak, az utóbb említettek esetében hamar felismerték azt a lehetőséget, hogy a papírok mindkét oldalára lehet írni. A régi könyvek lapjait dróttal, illetve szíjjal fűzték össze.
Comments