Sokszor előfordul egy családban, hogy egy várva-várt program a rossz időjárás miatt meghiúsul, ettől pedig a családtagok szomorúak lesznek, főleg a legkisebbek. Az efféle helyzetekre nem árt tartalék programokkal is készülnünk, amelyek szintén szórakoztatóak és jó élményeket nyújtanak. Ha mondjuk nyaralás közben történik ez meg, akkor jó tisztában lenni azzal, hogy például milyen múzeumok, esetleg kiállítások vagy várak vannak a környéken, illetve nem árt például utánanézni, hogy van-e a településen mozi vagy színház. A gyerekekkel elmehetünk esetleg játszóházba vagy valamilyen zárt élményparkba is, de az utazás előtt mindenképp informálódjunk, hogy egyáltalán lesznek-e a közelben ilyen lehetőségek.
Mit csináljunk, ha az otthonunkban ragadunk rossz idő esetén?
Akkor sem kell szomorkodnunk, ha az eső miatt otthonunkban ragadunk, ugyanis bőven válogathatunk olyan tevékenységekből, amelyek lekötik még a legkisebbeket is, sőt akár még fejlesztően is hatnak. Leülhetünk társasjátékozni vagy kirakózni, de a klasszikus mesék is kiváló választásnak bizonyulnak. Közösen megnézhetjük a kicsik kedvenc rajzfilmjeit, de imádott meséiket is felolvashatjuk, éppen ezért célszerű gyűjtenünk a jobbnál jobb mesekönyveket.
Tehát bőven van miből válogatnunk rossz idő esetén is, legyünk bármerre is abban az időszakban, a lényeg, hogy ne unatkozzunk és használjuk ki a közösen eltölthető időt és érezzük jól magunkat.
Comments